Eszik Alajos: Valamit magamról

  • by

1953-ban születtem Kiskunfélegyházán. Az én demiurgoszom az orromnál fogva vezetett a művészethez. Kisgyerekként véletlenül a félegyházi Holló László-körbe vetődtem, és a lenolaj, a terpentin illata lenyűgözött. Sorsom el lett döntve. • 1983-ban végeztem a Főiskola sokszorosító grafika szakán. Attól fogva egészen 2018-ig ott tanítottam. Alakrajzot, klasszikus technikákat, és igyekezetem szerint némi emberi és művészeti etikát is. Egy korrekció olyan, mint egy helyzetgyakorlat: minden növendék minden új munkája minden fázisában megoldandó feladatként áll elénk. Ha az embernek ellenérzése van, azt is meg kell fogalmazni és meggyőzően levezetni. Szép munka, és fontosnak érzem. Embert rajzolni önismereti folyamat. Megérteni és a papíron visszaadni a test beszédét izgalmas feladat. A rajzolás elemi, archaikus önkifejezési forma, a stúdiumokban is vissza próbáltam vezetni diákjaimat a gyermeki rajzolás öröméig (ez persze csak approximáció lehet, a gyermeki világfelfedezés szenzációi úgy már többé át nem élhetők). A volt tanítványok sikere és ragaszkodása erőt ad. • Rátérnék a magam művészetére. Ezt persze elég szemérmetlen dolognak tartom, csak az vigasztal, hogy maga a művészet is a kitárulkozás és elrejtőzés kettős játékával él. • Kezdetektől az emberi figura érdekel szenvedélyesen. Irigylem azokat, akik magas fokon animálnak tárgyakat, tájakat vagy absztrakt formaelemeket – de nem tartozom közéjük. A figura mozgásai érdekelnek. A nyitott mozgásívek a szabadságról, néha az extatikus, elragadtatott pillanatok időtlen boldogságáról beszélnek. Az artikulálatlan hadonászások a megfelelhetetlen kérdésekre mozgásviharral felelő, kudarcra ítélt kísérletekről. Néha magába süppedt apatikus figura a játszma átmeneti feladásáról. • Ami a munkáimban szimbolikus, az kimunkált, közmegegyezés-szerű toposzokra utal, mivel fogódzókat akarok adni a nézőknek (mintegy össze akarok borulni az engem megértőkkel – pfuj). • Néhány motívum, mondhatnám rajtam maradt, de nem célom magánmitológia építgetése. Kedvenc motívumaim közül a TV-maci, a fagyi később mások munkáiban sokkal ismertebbé vált, mint az enyéimben, de ezt lényegtelen kérdésnek tartom. • Vannak kedves kortársaim, mint David Hockney, Lucien Freud, vagy Horst Jansen, de egy képzőművésznek a művészet egész története inspiráció, példabeszéd, ötlettár, aranybánya. Például bolond dobolóim tiszteletlenül Hollósyra ütnek, az ő Rákóczi-indulója az egyik kedvenc képem. A művészettörténészek ész nélkül ismételgetik, hogy az a kép egy kudarc, egy befejezetlen, balul sikerült kísérlet. • A látszólag korszerűtlennel való bajmolódás is vonz. Ezért szerveztem Sopronba egy csoportos kiállítást „Idill” címmel. Hiszen ezt a kategóriát a reklám elrabolta a művészettől. Érdekelt, lehetnek-e mégis sikereink ezen a feladott mezőn? • Főiskolás koromban allegorikus kompozíciókat alkottam, a politikai üzengetés hátsó szándékával. Az allegorikus csomagolás olyan sikeres volt, hogy egy év végi kiállításon az én munkám tetszett a legjobban Aczél elvtársnak. Ettől teljesen összeomlottam. • Abba is hagytam az üzengetést, leszűkítettem a játékteremet, leegyszerűsítettem a kompozícióimat egy-két figurára. • Sokszor kaptam olyan kritikát, hogy a munkáim irodalmiasak. Véleményem szerint inkább teátrálisak (persze, hogy ez sokkal jobb-e, azt nem tudom). • A mozgásszínház, a balett az én művészetem rokonai. Ezeket egyébként is korunk legizgalmasabb törekvéseinek tartom. Az elkurvult szó, a lejáratott verbalitás ebből kimarad. • Nem szeretem a groteszket, mert lefokozza a tétet, az életet kisszerű hősök kisszerű játékának láttatja, sokszor a kívülálló pozíciójából: tessék, ilyen szánalmasak vagytok; egerek és békák harca a tiétek. – Mégis, valamennyire groteszkek a munkáim. • Nem szeretem azt a fajta expresszivitást, ami úgy vágja oda a figurát, hogy csak úgy nyekken. Nagyon manifeszt macsó az ilyen művész. A gesztusművészetnek is megvannak a macsói, ilyenkor a női befogadónak pihegő kebellel kell a markáns férfigesztust bámulni. • Amint már a groteszkről írtakból is kiderül, az emberi méltóság izgat. Az emberi méltóság törékeny kis valami ahhoz képest, hogy milyen böhöm nagy erők fenekednek rá. • Nem akarok munkáimban moralizálni, nincsenek morális üzeneteim, nincs benne message, de remélem, van benne morális tartalom. Anélkül ugyanis lakberendezési festészet, grafika lesz a dologból.